Back to the lab:)

 2012.09.21. 22:18

Jó érzés volt visszatérni a laborba:) Olyan volt, mintha nem is telt  volna el az a néhány hónap, megölelgettek, és az asztalomon az alábbi levélke várt:)

Image00001_1.jpg

Október elejéig dolgozom itt, aztán október 8-án megyek haza, és október 10-én Krétára, a komplementológusok legfontosabb konferenciájára. Tökjó, hogy a dán kollégák közül is rengetegen mennek, lesz sok ismerős innen-onnan:)

Öröm a köbön, hogy minden reagensből maradt még bőven ahhoz az új módszerhez, amit tavasszal állítottam be, így már az első munkanapomon - a telefonálgatások közepette - összeütöttem egy próbamérést, hogy szépen működik-e, minden stimmel-e. A rendszer gyönyörűen megszólalt (részleteket nem írhatok le a még mindig konkurrens Arhus-i csoport miatt), én meg örültem, hogy legalább ez működik, ahogy kell:) Alkottam valami "maradandót", ami tavasszal működött, és lám, még most is, eme fordulatokkal teli héten:)

Bár már szerdán (szeptember 5) munkába álltam, csak pénteken tudtunk részletesen mindent átbeszélni a Proffal, Estriddel és Leaval. Szuper a terv, és ami főleg nagyon jó, hogy megtanultam egy "kuriózum" funkcionális tesztet, amit otthon is szeretnénk meghonosítani. Erre nem számítottam, így külön örültem neki, hogy rám bízták ezt a módszert:)

Ami még bearanyozta borongós hetemet, az a minták csodával határos "eljövetele" volt. Az az opció, hogy én hozzam ki őket, ki lett zárva, mert szárazjéggel együtt főleg veszélyes csomag, és cipelni sem lett volna egyszerű:) Így, még otthon egy fél pénteki munkanapom arra ment el, hogy megtaláljam a megfelelő futárt, aki szárazjeget is hoz, gyorsan elszállítják, és nem horribilis áron. A FEDEX-et és a DHL-t hamar kizártam, maradt az alkudozás a TNT-vel: X kolléganő kedvező árajánlatát Y kolléga máshogy értelmezte és mentek fel az árak. A duplaárú, 1-napos szállítás helyett végül a félárú, 3-napos szállítást választottam, bár számba rágták vagy 6x, hogy így viszont nem garantálható a csomag sértetlen kiszállítása. Oda-vissza ment a keménykedés, végül CSAKAZÉRTIS a 3-naposat kértem - rajtam aztán nem nyerészkedtek!  Az otthoni kollégáimnak a szállítás napjára elintéztem a dobozokat, fuvarlevelet,számlát, veszélyességi bárcákat- és fohászkodtam az égiekhez, hogy rendben megérkezzenek a minták Koppenhágába, nem kiolvadva. Láss csodát! A bőrönd megérkezésénél az volt a nagyobb csoda, hogy a mintákat már másnapra Koppenhágába penderítették a 3-napos áron, sértetlenül, szárazjégben jól megfagyva!!!:) Szinte jobban örültem ennek, mint a bőröndömnek, pláne, hogy a dán kollégák már első nap a megérkezett mintákkal vártak:) 

<Én megmondtam, hogy velem ne lacafacázzon a TNT:)>

Most szeptember 21-ét írunk, és már rengeteg-rengeteg mérésen túl vagyok, még annál is több értékes eredménnyel:) Nagyon élvezem, hogy most az abszolút független vagyok, magam tervezem meg, hogyan osztom be a munkám, és már abszolút otthonosan mozgok a laborban - míg az előző periódusban új volt minden a laborban, és sokszor kellett egyeztetnem, segítséget kérnem, amitől ódzkodom (tudom, lökött 1 dolog, dehát ez van:))  Jó érzés, hogy minden a terv szerint halad, és ha minden így megy tovább, akkor ebből a munkából akár 3-4 cikk is kikerekedhet, aminek a dánok is örülnek, hát még én:)

Húhh, nagyon sok a munka - otthoni projektek meg az itteni - és általában szombaton is bemegyek a laborba, ha nem is egész napra. Az esték hamar elmennek skypeolással, cikk írással, elemzésekkel, de a vasárnap a kirándulásoké! Hamarosan erről is írok + a dán nép furcsaságairól:)

A bejegyzés trackback címe:

https://dorothydanmark.blog.hu/api/trackback/id/tr94794970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása