Későre jár...de inkább most már nem fekszem le, mert félek, hogy elalszom:) Annyira vártam már ezt a napot, hogy végre kicsit hazamenjek!:) Zsúfolt napok jöttek, dehát ez már csak így van mostanában...

Hétfőn majdnem fejest ugrottam a munkába - az 1 hete megbeszéltek szerint. Csak néhány apró részletet akartam még egyeztetni aznap délelőtt a főnökkel, aminek az lett a következménye, hogy 180 fokos fordulatot vett az egész terv...

Nem voltam túl boldog, mert az eredeti tervvel sok különböző reagens-kombinációt letesztelhettem volna, az új terv viszont arról szólt, hogy vajon a nagyjából beállított módszerem mutat-e különbséget egyedi minták között. Ráadásul minden lépésnek overnight inkubálva kellett zajlania, egyik napról a másikra haladva.

A főnök kissé feszült volt reggel, és én csak remélni tudtam, hogy a hét végére okosabbak leszünk az új eredmények által.

Nap napot követett, minden új réteg felvitelét kb. megünnepeltem:) és dolgoztam 2 cikken.

Végül eljött a tegnapi nagy nap...Éreztem, hogy most valami nagy dolognak kell történnie:) Előző nap hajat mostam, reggel beszáguldottam a biciklivel, kb. böjtöltem, alig ettem ebédet, a csokiról is lemondtam áldozatképp, és már-már varázsigéket mormoltam (HA-HA:)), majd nagy levegőt vettem és a "mű" megkoronázásaként rátettem a szubsztrátot: MEGTÖRTÉNT A CSODA!:)

A színtelen, halovány reményből olyan gyönyörű égszínkék dózisfüggés lett, nulla háttérrel és egyedi különbségekkel, hogy csak na!:)

Repültem a főnökhöz, aki a kelleténél tán erősebben megveregette a vállamat (hajszálnyira tán hátba vágott:)), kitaláltuk a további lépéseket és azon morfondírozott, mivel lehetne még megerősíteni az eredményeinket, és milyen sarkalatos kérdései lesznek a reviewer-nek, ha majd ebből elkészül a cikk!!:)

Örömünnep volt ez a nap, lám: türelem rózsát terem:)

Estére nem maradt más hátra, mint a röpke hazaútra bepakolni:)