Ha röviden kéne jellemezni ezt a hetet, akkor: Bucka, hopp...Bucka, hopp....Bucka, hopp!

A lányokkal mindig visítva röhögtünk Rubint Réka fenti híres idézetén, hát most kb. így éreztem magam az újabb meg újabb buckák között, próbálva előbbre jutni...majdnem minden napra jutott 1-1 erőpróba.
Kezdődött avval, hogy a már jó előre megrendelt reagens késett, ígérték hétfőre, keddre, végül megjött szerdán. Ami csak azért kellemetlen, mert már kedden használni akartam, így hát újra kellett tervezni. Azért közben sem unatkoztam, "legyártottam házilag" az egyik szükséges reagenst, gyűjtöttem sok-sok normál, meg ilyen-olyan deficiens vért a lelkes kollégáktól, meg magamtól, és megterveztem a további kísérleteket.

Jut eszembe, hétfőn volt a névnapom, és mivel itt nem ünneplik, még inkább örültem az otthonról kapott pakknak, tele posta-biztosra csomagolt felsőkkel és csokikkal:)
A hétfői nap tartogatott még 1 meglepetést, amitől majdnem hanyatt vágódtam. Épp egy bonyolult metodikát csináltam, életemben először, szóval eléggé kellett figyelnem, hogy el ne rontsam. Erre megszólalt a 30as mobilom...egy darabig gondolkodtam, felvegyem-e, hisz az ismerősök úgysem hívnának mostanában, reklámok-felmérések miatt meg épp eleget hívtak az utóbbi időben, igaz, tiltott számokról. Itt meg kijelezte a számot...
Felvettem hát, gyorsan bemutatkoztam, és már épp mondani akartam, hogy "röviden, külföldön vagyok", de az úr szerencsére megelőzött a bemutatkozással. Na akkor ledermedtem, és másodpercek alatt a névről bekattant, hogy a Doktori Tanács elnöke hív, de miért?
1. végre kijavították a nevem Dorttya-ról Dorottya-ra a novemberben nyert díjamon? - emiatt biztos nem ez az úr hívna
2. valami hiányzik a fokozatszerzéshez benyújtott paksamétámból? - emiatt se hívna az úr
Szóval ötletem sem volt, de hamar felvilágosított: felkért, hogy az Orvosképzés című lap PhD Napokra kiadott különszámába írjak egy cikket valamelyik kutatási témámról. Teljesen ledöbbentem, nagyon megköszöntem és elfogadtam a felkérést:) Még váltottunk néhány kedves szót, beszéltünk az otthoni, és a dániai munkámról, majd megígértem, hogy február végéig küldöm a kéziratot...hát ez sem lesz egy laza hónap:) Annyira örültem, hogy munkából menet csak úgy száguldottam az öreg, lila biciklihölggyel:)

Este aztán intéznem kellett a májusi szegény Malév-jegyem is, hogy visszakapjam a pénzem. Elküldtem a kitöltött adatlapokat és az e-ticketet, elvileg nagy eséllyel pénzemnél leszek - majd valamikor.
Közben találnom kellett egy helyet, ahol kinyomtatnák a poszterem a jövő heti konferenciára, de nem ám papírra, hanem valamilyen vékony műanyagra vagy textilre, hogy be tudjam hajtogatni a bőröndömbe. A kollégák adtak is egy tippet, ahol ők szoktak nyomtattatni ilyeneket, a kórház túl-túl-túl-túloldalán. Annyira a komplexum túloldalán volt, hogy úgy döntöttem, télben-fagyban-hóviharban inkább a földalatti "labirintusban" megyek:) Nem semmi ez a hálózat, a hatalmas Rigshospitalet minden pontja elérhető ezen keresztül - már ha nem téved el az ember. Az egyik kollégám lerajzolta az utat, hogy odataláljak, és mondtam, hogy ha 2 órán belül nem térek vissza, akkor kezdjenek el keresni:) Szerintem 1 km-t biztos mentem, mire kijutottam egy forgalmasabb területre, közben elsuhant mellettem néhány targonca, kórházi ágy és néhány sarokban 1000 éves inkubátorok porosodtak. Olyan tágas, hosszú és szövevényes ez a labirintus, hogy szerintem még Koppenhága lakossága is elférne benne, ha kéne. Szerencsére nem vesztem el, felmarkoltam a vékony textilre nyomtatott  poszterem és hamar visszapartizánkodtam magam a laborba, a labirintuson át:)

Még 1,5 nap, és szombaton indulok Svédországba, Åre-be, egy klinikai immunológiai-allergológiai konferenciára. Még novemberben adtam be az elődás kivonatom, és mivel elfogadták, az EAACI fizeti a szállásom+részvételi díjam+az utóbbi hetekben kaptam a hírt, hogy a meghirdetett utazási pályázaton nyertem támogatást az úti költségre:)
Még decemberben kifundáltam, hogy a konferencia után Norvégia felé veszem az irányt "hazafelé":) Are közel van a norvég határhoz, így a konferencia után átvonatozok Trondheim-be, onnan pedig 1 belföldi járattal elrepülök az északi sarkkörön túlra, Tromsø-be, ahol nagy eséllyel lehet sarki fényt látni. Már december óta tervezgettem életem nagy álmát, utánajártam, hogy leginkább október-március között látható, és kerestem olyan napokat a konferencia előtt/után, amikor a Hold fénye a legkevéséb zavarhat be: február 16-17-re időzítettem a nagy kalandot. Decemberben, hosszas keresgélés után sikerült jó áron lefoglalni mindent, és szerencsére a fapados Norwegian sem ment tönkre, él és virul:)
A poszter kinyomtatva, a norvég útikönyv majdnem kiolvasva, és már hetek óta próbálok fizikailag is készülni a sarkkörön túli nagy útra:) A mindennapos biciklizés, meg a hétvégi kirándulások télben-fagyban-hóban-mínuszokban szívósabbá tettek, azt hiszem:) Szedem a C-vitamint, csupa egészséges dolgot eszem, és vettem 1 jó meleg síkesztyűt (ha már a régit otthon hagytam) + a kesztyűbe önmelegítő tappancsokat:) A tappancsok akár 56 fokra is felmelegedhetnek, ami lehet hogy már „túl jó lesz”, de majd kipottyantom őket, mielőtt égési sérüléseket szenvednék a kesztyűben:)
Kicsit rossz érzés elmenni erre a konferenciára, amikor olyan érdekesen alakul a munkám a laborban:( De azért ez egy olyan lehetőség, amit sajnáltam volna kihagyni...
Huhh, most nagyon várom a holnap reggelt, hogy mi lesz a mai kísérletem eredménye:) Aztán szombaton irány a nagy kaland:) Aztán HAZAHAZAHAZA pár napra:)