Január 7-én arra ébredtünk, hogy esőcseppek kopognak a tetőablakon - nem túl jó jel a városnézéshez. Megreggeliztünk 4-en (Marianne, Bernt, Gábor és én), közben sokat beszélgettünk. Bernt egy amerikai műszaki cégnek dolgozik, Marianne pedig gyermekorvos és gyakran jár Uganda-ba, ahol asztmás gyerekekkel foglalkozik. Hihetetlenül kedvesek és szimpatikusak, az ember rögtön otthon érzi magát!

Mivel az eső nem akart elállni, úgy döntöttünk Gáborral, hogy elmegyünk Helsingor-be, a Kronborg kastélyhoz (ez a "Hamlet-vár"), ide ugyanis ment közvetlen vonat Skodsborg-ból, és gondoltuk, csak nem esik egész nap:)

Gyönyörű, hatalmas reneszánsz vár, amit víz vesz körül egy félszigeten, ami a tengerbe nyúlik. Bebarangoltuk az egészet, rengeteg gyönyörűen berendezett lakosztályon át, megnéztük a hozzá tartozó kápolnát és a kazamatákat is, ahol elemlámpával lehetett bolyongani.

Végül, a szuvenír shop-ban rátaláltam arra a mécsestartóra, amit még 2 éve kinéztem magamnak Odense-ben, a királyi koronát formázza, majd lesz kép:)

A hideg szél ellenére még bolyongtunk kicsit Helsingor hangulatos utcáin, megmelegedtünk egy cukrászdában, aztán az S-toggal (itteni HÉV) bementünk Koppenhága belvárosába.

Akkorra már elállt az eső és belevetettük magunkat a standard koppenhágai látnivalókba. Elindultunk a Central Station-tól a Stroget-en át (fő bevásárló utca), amin egymás után jöttek a látnivalók (Rundturm, Radhus, Kongens Nytorv) és rengeteg hangulatos utcácska.

Kitaláltam, hogy nézzük meg a hippinegyedet, Christiania-t...hát, a "legjobbkor", sötétedés után értünk oda, de miután elhúzott ellettünk néhány rohamkocsi, nem mentünk mélyebbre a gettó belsejébe. Maradt emlékbe a falakon felsejlő graffiti, az utcai lámpák halvány fényében. Amúgy tavasszal szerveznek ide túrákat is, talán szervezetten és nappal nagyobb élmény lehet:)

Ezután a Tivoli park felé vettük az irányt, de sajnos április 12ig téli álmot alszik.

Amúgy nagyon jó, hogy a belvárost kb. gyalogosan be lehet járni, ha nem lusta az ember, elég sűrűn akadnak látnivalók:)

Csak a biciklisekkel kell nagyon vigyázni, mert eléggé uralomra törtek:) De lehet, hogy én is avval fogok munkába járni, csak még kitapasztalom a helyi szokásokat:)

Este 7 magasságában már korgott a gyomrunk és némi bolyongás után találtunk 1 viking éttermet, ahol isteni steak-eket ettünk. Nem vagyok benne biztos, hogy a steak meg a vikingek közeli rokonok, de valahogy összehozták a kettőt, nem rosszul:) Viszont a mézsör, az fantasztikus volt...

Rendesen elfáradva, este 9 után értünk haza és bezuhantunk az ágyba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dorothydanmark.blog.hu/api/trackback/id/tr933532241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása