Eltelt a december nagy része, karácsony, szilveszter és a hónapok óta fokozódó feszültség nőttön-nőtt, hogy be tudom-e fejezni minden munkám (legalább nagyjából), mire elmegyek? November óta kb. minden napom szorosan be volt osztva, és úgy tűnik, sikerült is lezárni az elkezdett munkákat, hiába az utolsó napokban jöttek meg az allergének Bécsből és egyéb nyalánkságok

Minden esetre sokkal jobb érzés volt így elmenni.

Rendet raktam a hűtőrészeimben, a minták között, átadtam metodikákat, és listákat írtam, hogy mi hol található. Közben még beficcent a koszorúslányruha varratás intézése, elindítottam a fokozat-szerzési eljárást, levezényeltem egy kártérítési eljárást az ominózus mexikói út miatt, és végül sikerült megszervezni magamnak egy "fapados" sarki fény túrát, összekötve a svédországi téli iskolával, ahol elő fogok adni.

Így végül sikerült kissé megnyugodva kilépnem a labor ajtaján utolsó ott töltött napomon, de nem bírtam ki sírás nélkül Tudtam, hogy nagyon fog hiányozni mindenki, ez a hely, a munka, amit szinte a hobbymként csináltam...

A repülés előtt 2 nappal még hazaugrottam Veszprémbe, megelőlegezték nekem Anyáék a január 8-ra eső szülinapom. Nagyon jó érzés volt együtt lenni, régi fotókat nézegettünk az isteni vacsi után, de másnap reggel már indultam vissza Budapestre, mert pakolni kellett, amiben legdrágább Hugicám rengeteget segített.

Ezekben a napokban már órás fájások, akarom mondani sírások (hehe) jöttek rám.

Rossz volt itthagyni, mégha csak egy kis időre is, ezt a megszokott, szeretett világot...